Panellakás felújítása kezdőknek

Panellakás felújítása kezdőknek

Bontási feladatok

2018. augusztus 26. - Galacticpiroe

Na a lényeg, nem kell beszarni és jó ha vannak az embernek barátai :D Eszközigénye minimális, és rengeteget lehet vele spórolni, amellett, hogy a szakember is örül, ha nem kell vele foglalkoznia, csak legyen jól megcsinálva!

A falak


A falak és a plafon kaparásával kezdtük. Amire ehhez szükségünk lehet, az spakli, lehetőleg széles, illetve sitteszsák. Meg rengeteg energia és türelem. A fűrészporos 4x mázolt/festett tapéta nagyon nehezen jön le a legtöbb esetben. Próbálkoztunk vizezni, sikálni, drótkefézni mérsékelt sikerekkel...A vizet a sok réteg miatt nagyon nehezen szívta be a tapéta és nem tudta leoldani a ragasztót, de ha leszedtük a tapétát és a ragasztóból maradt valami a falon, azt már könnyedén leoldotta egy kis víz. A papír tapétázott falaknál ilyen probléma nincs, gyakorlatilag a vizezett tapéta szinte magától jön le a falról.
A plafonon valamilyen szórt anyag volt, küllemre hasonló a fűrészporos tapétához, de ez sokkal könnyebben jött lefele sima spaklival.

Laminált padló és padlószőnyeg


Következő lépés a laminált parketta felszedése volt. Itt sok probléma nincs, viszonylag egyszerűen ment, még a parketta gyenge minősége ellenére is (sok eltörött és az illesztéseknél minddig összeragadt ezért egy kesztyű nem árt).
Ekkor fogadott a meglepetés, hogy a laminált parkettát nem a megfelelő aljzatra rakták, hanem inkább rápakolták a 35 éves ragasztott padlószőnyegre. Ez semmiképp nem maradhatott, amellett hogy borzasztóan ronda, nem akarom tudni mik lehetnek rajta/benne.
Na a szőnyeg felszedése igazi nagybetűs SZOPÁS. Négyzetcentinkénti haladás, szálaira szakadó, porzó szőnyeggel. Ami itt segíteni tud az ismét a víz. Gyakorlatilag fel kell áztatni a szőnyeget jó tocsogósan (vigyázz, nehogy az alsó szomszédhoz lejusson) és hagyni egy napot ázni. Ez valahol teljesen feloldja, de mindenképp ki kell várni legalább egy napot! Eszközök amik jó ha vannak: pajszer vagy feszítővas, snitzer (hamar kopik!).

Ajtók és tokjai


Felesleges ajtóktól (nálunk 3 is volt belőle) és az ajtótokoktól szintén viszonylag egyszerű megszabadulni. Az ajtókat facebook csoportba feltéve hamar elvitték, a tokokat pedig kb. 30 perc alatt ki lehetett feszíteni-törni a helyéről a változatosság kedvéért egy feszítővassal :)

Hidegburkolatok

A régi hidegburkolatok és fürdőszoba bontásához már komolyabb eszközök kellenek. Itt mindenképp szükség van vésőgépre, mert a csempe és járólap ragasztóját másképp nem lehet felszedni. Ami még szükséges az egy fülvédő és a szomszédok türelme. Panelban ez extra hangos munka, biztos, hogy lesz kedves szomszéd aki ránéz a munkánkra, ne lepődjünk meg. Mindenképp írjuk ki a plakátra, hogy készüljenek fel lelkiekben.
A fürdőszoba öntöttvas kádját a legegyszerűbb egy nagy kalapáccsal több darabba széttörni, és ha van energiánk, akkor elvinni egy méh telepre (ér vagy 3000 Ft-ot), bár én ezt szintén a facebookon ingyen odaadtam az első jelentkezőnek.

A burkolatok és a csempék bontásával az első árajánlatom szerint 85 ezer forint munkadíjat spóroltam, és kb. két munkanap alatt végezni lehet vele. Védőszemüveg kesztyű és hosszúnadrág mindenképp kell a lepattanó csempedarabok miatt. Nekünk még kb plusz egy munkanap kellett a fürdőszobában a csempe ragasztójának leszedésére. Ez egy rugalmas fehér színű anyag volt ami néhol megkövesedett teljesen. Ez szintén az a négyzetcentis munka amit nem fog senki szeretni, és lehet, hogy ha a burkoló csinálja akkor le sem szedi.

A bejegyzés trackback címe:

https://ujitsdfelapanelod.blog.hu/api/trackback/id/tr4814200731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kommentes nikk 2018.08.27. 08:57:49

Ha kalapáccsal összetörted, akkor kötve hinném, hogy öntöttvas kád volt :)

Wannabe 2018.08.27. 09:09:33

@kommentes nikk: pedig össze lehet, elég rideg. Mondjuk nagy kalapács kell.

vizu · http://www.freeweb.hu/szavaiistvan/ 2018.08.27. 09:09:42

A szívós tapétát össze kell karcolgatni a spakli élével( Szinte centiméterenként)beáztatás után a víz alászivárog a kis daraboknak, így már könnyen lespaklizható.

s t p 2018.08.27. 09:15:29

Nem tudom mi a terved, mennyi szakembert szándékozol/tudsz bevonni.
A legszemetebb melókat megcsináltad;
A festés/tapétázás innnen elég jól intézhető saját hatáskörben. A z alapozásra/glettelésre kell odafigyelni, a festés / tapétázás már nem nagy ügy. Nyílászátók mázolása már ha kell, szintén.
A padló is lehet elég jól megoldható - mondjuk típusfüggő.
A csempe/ fürdőszoba nagyobb gond, inkább profi igényű, de végül is azt is meg lehet csinálni.
Az egyetlen gond a saját kivitelezéssel, hogy mire megcsinálod addigra jössz rá, hogy hogy kellene/ kellett volna jól csinálni.
Az elsőt az ellenségednek, a másodikat a barátodnak, és a harmadikat magadnak - a mondás szerint.

never again 2018.08.27. 09:18:42

A fal bontàsàn szerintem nagyon nem éri meg sporolni. Aki szakember nekünk jött és elvégezte, olyan profi volt, hogy csak azt vettük észre hogy nincs fal, és fél nap alatt kosszal, fallal együtt eltünt, teljesen korrekt àron dolgozott.
Nomeg ugye mi a vàlaszfalat vettük csak ki, a tartofalakhoz nem nyultunk, statikus véleménye ki volt kérve, stb.
A többivel egyet tudok érteni :)

Gtusa 2018.08.27. 09:54:04

Azért ennél kicsit több egy panel felújítása. Első az ablakok és tartófalak bontása. A válaszfalak szinte maguktól kidőlnek. Az ablakot egyedileg kell legyártatni és a nagy ablakokra motoros redőny kell. Aztán jöhet a villanyszerelő és a vizes. Falazás, az össze cső és vezeték elrejtése. A klímák előkészítése. A konyhába olyan vezetékezések kellenek amik a 10kW-ot is elviszik. A mennyezet kartonozási munkái mivel csillár már 10 éve nem divat. A mennyezet és az oldalfalak is csak akkor lesznek szépek ha hálóval előtte telibe besimitod brutál erős csemperagasztóval Aztán háromszor glettelés és mehet az üvegháló. A fürdőszoba sem egyszerű mert ablak és tér hiányában vagy bontasz és új falat csinálsz vagy pedig épített zuhanyszett kell. (A vaskád összetörését csak óvatosan mert halláskárosodást okozhat.) Figyelni kell a hangszigetelésre is. A parketta alá legalább három rétegben kell hangzáró plusz xd minőségű gyapottal bélelni mindent kádtól a mennyezetig. A rücskös ragasztós felületre még jobb is burkolni.. Tudatosítsuk 10.000 alatt nincs szép igényes burkolat. A konyhabútort is gyártatni kell mert nem tudsz pl. ikea szabványt betenni. Ha te csinálod akkor is egy igényes konyhabutor a konyha közepén pulttal és tűzhellyel minimum félmillió. Szóval ha egy igényes felújítást szeretnél egyedül elvégezni az legalább fél éves munka és minimum 5 millió forint. Munkadíj egyébként kb 2 millió. Ha már egyszer felújítasz add meg a módját... :-)

cradbox 2018.08.27. 10:07:26

Ennek az egésznek semmi értelme, egy komplett panelfelújítás anyaggal együtt 1.5-3 millió forint, teljesen felesleges ennél a nagyságrendnél néhány tízezret megspórolni. Mellesleg a szakszerűtlenül elvégzett bontás csak még jobban bonyolítja a történetet.

murray 2018.08.27. 10:26:09

eleve a panelfelújitásnak semmi értelme főleg milliókat rádobni.
eláztassa a felső szomszéd a méregdrága cuccokat? ugyan..
minek? az összes közös vízcső, lefolyó szét van rohadva.
egyszer úgyis tovább kell onnan is lépni a családnak akkor meg minek.

bandiras2 2018.08.27. 10:44:05

@Gtusa:
Lehet konyhabútort az ikeából, de csak ésszel. El kell fogadni, hogy nem lesz ugyanakkora mint ami kijött, de kis eltérés még kezelhető. Anyámnál az IKEA konyhapult az most kicsit kijjebb van mint a régi, viszont kialakult 20cm széles rés a gáztüzhely és a pult között, amit kreatívan egy horganyzott lemez közbeiktatásával pótoltunk, így van hova félrehúzni a fazekat ha kell a hely, alatta meg van hova élére rakni a tepsiket.
További pozitívum, hogy a légrés miatt a konyhapult hőszigetelésével sem kellett foglalkozni, és megszabadulhattunk az azbesztbeton szigetelőlemeztől ami a korábbi konyhapultot védte a tűzhely forróságától.
Nem szar a ZIKEA, de ésszel kell tervezni. Vagy jön az egyedi gyártatás Horror Áron mester számlázásával, mert már alig van szakember az országban.

kommentes nikk 2018.08.27. 11:14:22

@Gtusa: miért ne lehetne ikeásat? Legfeljebb nem ér végig :) Panelba tök felesleges félmillióért csináltatni konyhabútort, ikeás elemekkel 20 centis léptékben kisakkozható a dolog, kevesen esnek hasra attól, ha a bútor után még következik 12 centi üres fal. Meg amiket felsoroltál, azok fullos kimaxolt felújítások, panelbe ezek marhára feleslegesek, pont jó, ahogy a poszter csinálja, ennyit ér a dolog.

vanRob 2018.08.27. 11:21:39

@cradbox: mi 3 és félben álltunk meg, de tényleg betonig lett bontva minden. Generálkivitelezővel szerződtem, pikk-pakk megcsinálta a bontást. Egy hét alatt eljutott oda, ahová én meg a haverom 1 hónap alatt se. Ráadásul, amikor az árajánlata után azt mondtam, hogy a bontásokat inkább megoldom én (135.000), leült velem és elmondta, hogy miért ne én csináljam. Egyrészt sokkal több idő, másrészt ők a falakról úgy szedik le a csempét és a tapétát, hogy gyakorlatilag elő van készítve a festőnek meg a burkolónak. Nagyteljesítményű profi gépekkel dolgoztak, és nem húzták 5-6 napig a fél napos melót. Ja, és nem én szoptam a fűrészporors tapéta levakarásával még a meló után...

vanRob 2018.08.27. 11:29:48

@kommentes nikk: 4 hónapja újítottunk fel egy 1+3-as panelt. IKEA konyha 1.2M, asztalossal 1.3M. Perssze lehetett volna félmilláért is, de egyrészt megvolt rá a pénz, másrészt a korábbi lakásnál tapasztaltakat igyekeztünk kiküszöbölni, javítani. Harmadrészt, ez milliméterre akorra, amekkora kellett. Faltól falig, padlótól plafonig. Mindene ott van, ahol arra szükség van, nem ott, ahová a sztenderd méretben kijön. És nem utolsó sorban, egy csavar nem sok, annyit sem kellett hozzátennem, ellenben az IKEA-ssal, amit szerelhettem volna a meló utáni pár órákban napokig.
Félreértés ne essék, nem vagyok az IKEA-s bútorok ellen, nem kevés szekrényünk van onnan, de van ahová egész egyszerűen nem az a praktikus megoldás.

kommentes nikk 2018.08.27. 11:52:09

@vanRob: mondjuk az én nagy fórom az ilyen sztoriban, hogy full leszarom a konyhát :) Mi tavaly vettünk házat, az ottani konyhát tégláig vertük le, új burkolat padlóra, falra, új ablak, faljavítás, festés, ikeás konyhabútor, új gépek (és nem szarok), új mosogató, csaptelep, apróságok, ez így kompletten nem volt egymilla, a burkolás mást is érintett, így saccra olyan nyolc kilóba fájt a konyha, maga a konyhabútor 280 volt. Nekem ennél jobb nem kell, az, hogy a szekrény 5 centivel az étkezőbe átvezető boltív széle előtt végződik, teljesen hidegen hagy. Standard Ikea cucc, ha összekaristolom az egyik ajtót, másnap vehetek egy ugyanolyat max egy tizesért. Persze kinek mi, ízlés szerint.

2018.08.27. 12:09:46

@never again: Szia! Mi is épp panelban tervezünk 6 cm vastag választófalat kiütni (2 félszobából 1 nagy szobát tervezünk). Van bármi tapasztalatod, amit megosztanál velünk, vagy esetleg tudsz tippet adni, kivel csináltassuk?
Parkettát hogy oldottátok meg?
Előre is köszi a választ!

Nancsibacsi 2018.08.27. 12:51:01

@Gtusa: Teljesen rossz irányban gondolkozol. Az a lakás attól még egy panel lesz, hogy ráköltesz egy csomó pénzt azért, hogy csökkentsd a funkcionalitását. Egy panelt felújítani nagyon nem úgy kell ahogy te írtad, és a fentebbieknek igaza van, hogy leginkább saját magának érdemes megcsinálnia az embernek.

Pl. IKEA konyhabútort biztosan be lehet tenni panelba, mert pl. én is azt raktam be. Munkalap nem IKEA-s, hanem 80 centisből lett levágatva úgy, hogy az ablakig be lett engedve (belső párkány helyett). Kb 3000 Ft volt a Bakosnál a custom alakú vágás.
Tartófalat nem kell bontani. Miért kellene? Ha csinálsz egy panelból egy nagy 1 szobás hodályt, akkor elveszíted azt, amiben a panel jó: a tagoltságot, meg hogy pl. nem kell a főzésszagtól megdögleni mint az amerikai konyhás "modern" lakásokban. Ráköltesz egy csomót, és kevesebbet fog érni.
Minden ablakot egyedileg gyártanak le (meglepő mi?), és jól meg lehet lenni motoros redőny nélkül is, ha az ember nem akar a panelból hőszivattyús passzívházat csinálni (úgyse fog sikerülni). 10kW biztosan nem kell sehová sem, mivel panelban nem hegesztesz, nem keversz betont. Minek volna ekkora teljesítményfelvétele? Indukciós főzőlap egyértelműen szarabb mint a gáz, ami a panelban átalánydíjas - kb 1000 Ft/hó. A sütő meg lehet villany sima 2 fázis, 32A-en is. Persze az eredeti hálózat ezt se bírja, szóval tényleg cserélni kell, csak éppen nem ipari áramosra. A mennyezetet nem kell "kartonozni", mert eleve kicsi a belmagasság, szóval jó nagy marhaság még jobban csökkenteni. Menj be egy random lámpaboltba, és rá fogsz jönni hogy rengeteg modern, falon kívüli lámpatest is van (nem csillár). Ezt a hangzáró izét se bírom felfogni, hogy mi szükség rá. A parketta alá rakott cucc az alsó szomszédot védi - neked nem hoz semmit, mert ő sajnos nem a plafonon fog járni. A falakat meg kibélelni? Mikor eleve kicsik a helységek? Csinálsz egy 65 nm-es lakásból egy 45 nm-es süketszobát?

Egy lakásfelújítást jellemzően nem csak magának tervez az ember, hanem a következő tulajdonosnak is. Én kerültem olyan helyzetbe, hogy 5 évvel a felújítás után kellett eladnom a lakásomat, és mivel panelként lett felújítva, ezért nem buktam rajta túl sokat. Amit te leírsz annál lehet hogy belefektetnél 7 milliót, amely végén valószínűleg kevesebbet érne a lakás, mint amiért vetted.

Nancsibacsi 2018.08.27. 12:54:18

@murray: És ha elázatja a felső szomszéd akkor mi van? Fizet a biztosító. Általában többet, mint amennyiért rendbe lehet hozni.
Amúgy ez a továbblépés dolog se annyira igaz, mert ok, tovább fogok lépni panelből - majd ha nyugdíjba megyek. Addig viszont biztosan nem, mert a feleségem munkahelye 20 perc, az enyém 5 perc, a gyerek sulija 10 perc, az ovi-bölcsi 5 perc, ha jó középsuliba fog meni az 10 perc, ha jó egyetemre fog menni az 25 perc, ha kórházba kerülünk az 10 perc, ha be akarunk vásárolni az 10 perc - ez k.rva nagy érv, a panel mellett. Azért hogy legyen hol füvet nyírni meg vettem egy nyaralót a Balatonon addig is - azon amit megspóroltam a lakhatáson bármi máshoz képest.

Nancsibacsi 2018.08.27. 13:02:40

@vanRob: " IKEA konyha 1.2M, asztalossal 1.3M"
Azért azt ugye vágod, hogy tök ugyanaz az IKEA konyhabútor lehet fél meg 1 millió is - függően pl. az előlapoktól, munkalapoktól, stb? Azt simán nem hiszem el, hogy asztalos azonos minőségben ugyanazt képes kihozni. Elég sok asztalos foglalkozik IKEA bútor átalakítással ott, ahol az egyedi gyártás egyszerűen nem versenyképes (gardrób+konyha). Amit az asztalos csinál ugyanannyiért, az valószínűleg gagyibb. Vagy nincs csillapított csukódás, vagy nem jön ki teljesen a fiók, vagy stb-stb.
A másik hogy centrire pontosan illeszkednie valószínűleg fölösleges egy konyhabútornak. Nekünk pl. úgy kezdődik, hogy radiátor, mosógép, és utána jön az első elem (a pult megy a radiátor + mosógép fölé is). Egyáltalán nem zavar, hogy a mosógépet nem centire pontosan raktam be a radiátor és az első szekrény alá, hanem elmarad mindkét oldalán 7-8 cm. Tehát ez a centrire illeszkedés leginkább vihar a biliben.

kommentes nikk 2018.08.27. 13:31:39

@Nancsibacsi: teljesen jogos, amiket írsz, egy panellakásba felújítás címén beleölni hétmilliót, az pont olyan, mint egy tíz éves Suzukiba rakatni egy 300 lóerős amcsi motort. Poén, de felesleges :) Az átlag két és fél méteres panel belmagasságot meg álmennyezettel lehozni húsz centit az teljes rémálom, akkor egy felnőtt kinyújtott kézzel már-már eléri a plafont, tiszta hobbitlak feeling lesz :)

never again 2018.08.27. 13:50:11

@Pk: Mi Toldi Miklossal (falvagas.eu) csinàltattuk és nagyon meg voltunk vele elégedve. A fal igazàbol egy füllel/csappal csatlakozott a plafonba, a többi csak gelttelve volt. A szakember eljött, a megfelelö helyen elvàgta a falakat, majd elszàllitotta a darabokat és rendet tett maga utàn. Vizes vàgàs volt, megfeleö elszivàssal, de pontosan màr nem emlékszem. A vezetékek nàlunk nem szàmitottak, mert akkoriban azokat is ujra huztuk .
A padlo linoleum volt, azt szépen fel kellett vagdosni, aljzatkiegyenlitözni, ahelyett mi megint linoleumot rakattunk.

never again 2018.08.27. 14:51:37

@Pk: Felelötlenség lenne àrat saccolnom, hiszen jopàr éve volt, amikor mi csinàltattuk a falat. Akkoriban a többi ajànlat közül àr-érték arànyban messze ö volt a legjobb. Ez csak egy tipp volt :)

Ménár Atya 2018.08.27. 14:54:34

@Pk: Nehogy magad állj bele.
Én megszívattam magam, csináltam akkora koszt, egy fél nap alatt, hogy két hét takarítás lett belőle, és a minka tizedét végeztem el.
Aztán hívtam egy betonvágó brigádot, valami nevetséges összegért, két óra alatt kivették a falat, elszállították, és pormentes volt minden.
Tényleg nem éri meg xarakodni vele.

Nancsibacsi 2018.08.27. 15:47:12

@kommentes nikk: Itt nem is arról van szó, hogy megéri-e X milliót beleölni, mert az lokáció függő is. A miénk az most 30-35 milliót ér (65nm, 3 szobás), de pl. ugyanez a (fő)város másik végén lehet hogy 18-20-ból is megvolna. Most 30 milliónál 6 milliót rákölteni - 20% - egy teljes felújításra nem gáz, de ha 1x rontani fog az eladhatóságán, akkor simán hülyeség. A felújítás ott kezdődik, hogy elkezdesz lakást nézni, és olyat veszel fel, amelyiken a felújítás költsége is részben érvényesíthető. Szóval panelt eleve az vegyen, akinek panel való. Aki szerint nincs szoba 20 nm alatt - annak nem való a panel. Aki szerint a fürdőszobába 3 méteres jakuzzi kell - annak nem való a panel. Aki szerint a konyha 20 nm-nél kezdődik, a közepén egy nagy munkaszigettel - annak nem való a panel. Ezekkel az átlakításokkal csak elb.szni lehet a panelt, és egy leb.szott panelt nehéz eladni. Tuti bukta.

Amit szerintem egy lepusztult panelen érdemes megcsinálni:
- Villanyvezetékek cseréje, több áramkör kialakítása. Nem szétvésni az egészet, nem "kartonozni" mindent - ahol volt, oda megy - legfeljebb minimális varia. Plusz legyen minden külön kismegszakítón, kell 1 FI relé, 32A, stb.
- Vízvezetékek áthelyezése. Pl a fürdőből ki lehet rakni a mosógépet - sokkal jobb helyen van akár a beépített szekrényben, akár a konyhában. A konyhákban általában nincs kiépítve a vezeték a mosogató gépnek (akkor még nem volt), a fürdőszobai MOFÉM csaptelep se menő ma már - szóval úgyis hozzá kell nyúlni.
- Ha a parketta nem jó, akkor csere. Ez elég szopó, mert ugye a laminált alatt csak egy vékony réteg van, ez alatt meg párnafák, szóval fel is kell tölteni hogy szintbe hozd, és hát a födém nem terhelhető tonnákkal (pláne ha az alattad lakó is tartófalat bont, meg hasonlók). Egy statikus sose fogja azt látni, hogy beb.sztál a laminált parketta alá 2 köbméter betont, vagy sem - tehát jövőbeli megfontolásból inkább ne tedd! Szóval ha nem katasztrófális a parketta, akkor maradjon csak - egy csiszolás és lakkozás után simán tovább fog tartani mint a laminált.
- Tapéta le, új tapéta fel, festés. Glettelni simán drága:-)
- Csempézés, kövezés, küszöbök eltüntetése (robotporszívó ugye).
- Beépített szekrények, konyhabútor, fürdőszoba/WC, világítótestek, egyéb elektromos szerelvények cseréje.
- Klíma. Nem kell minden szobába - 1, max 2 elég. Filléres tétel, de sokat dob a komforton, és egy az egyben lehet érvényesíteni az eladási árban (akkor is ha már 5-6 éves lesz a készülék).

És kész. Ha ehhez hozzárakod a bútorokat, akkor kb ott is vagy a 3-5 milliónál, és semmi drasztikusat nem csináltál, de sokkal élhetőbbé tetted a lakást.

vanRob 2018.08.27. 16:59:08

@Nancsibacsi: Bocs, de ezt én jobban tudom. Amire a konyhában szükségünk volt, tagolás, elrendezés, minőség, stb tekintetében, azt az IKEAs sztenderd elemekből 1.2 millióért tudtuk kihozni, úgy, hogy a plafon és a felső elem között 20 centi rés maradt volna). Most nincs semmi, a fene akar ott is port törölgetni.
Az asztalos négyzetméteráron veszi az alapanyagot, és nem 12mm-es pozdorját, leheletvékony fóliaszerű hártyával, hanem rendes 18-as bútorlapot 1mm-es fóliával, élzáróval. Kábé 50 féle szín, anyag, minta kombóból választottunk, és nem 3-ból.
Itt most tényleg felesleges okoskodnod, hidd el, átnéztük, átszámoltuk, és az asztalossal gyártatás mellett döntöttünk. Nekünk így jobb, és nem akarok senkit sem meggyőzni, hogy neki is így lenne jobb, egyszerűen leírtam a másik oldalt is.
Egyetlen dologban adok igazat egy fenti kommentelőnek, ha sérül az ajtó, akkor IKEA-ból egyszerűen pótolható, míg az én legyártatott bútoromnál ez macerásabb.

zuulululu 2018.08.27. 17:05:11

"szóval fel is kell tölteni hogy szintbe hozd, és hát a födém nem terhelhető tonnákkal (pláne ha az alattad lakó is tartófalat bont, meg hasonlók). "

Hmm, 20-bol 19 nem is foglalkozik ezzel.
Mondjuk meg nem is hallottam leszakado plafonrol :O

Billy Hill 2018.08.27. 17:37:30

Anno szerveztem a haveroknak egy tapétatépő bulit nálunk; sör-bor-pálinka mindenkinek, spakli a kézbe, aztán adj neki, érd ahol tudod. Utána a festő monda, hogy egyébként köszi, soha ennyit nem kellett még glettelnie, annyira szétkapartunk mindent. :-)

Galacticpiroe · https://ujitsdfelapanelod.blog.hu/ 2018.08.27. 23:22:41

@kommentes nikk: lehet, de nagyon annak tűnt :) halláskárosodás miatt tényleg ajánlott a fülvédelem. Meg 3 nagyobb darabban is volt darabonként 50 kg.

Galacticpiroe · https://ujitsdfelapanelod.blog.hu/ 2018.08.27. 23:24:59

@vizu: próbálkoztunk vele, csak már a végén sűrűbb volt a vágás mint egy kockás füzet és még mindig nem ázott kellően jól...inkább erőből oldottuk meg

Galacticpiroe · https://ujitsdfelapanelod.blog.hu/ 2018.08.27. 23:27:06

@s t p: ez az utolsó mondat nagyon betalált! :) közben jövök rá én is, hogy így van. Egyébként burkoló dolgozik most, és áldom az eget, hogy nem én csinálom.

Galacticpiroe · https://ujitsdfelapanelod.blog.hu/ 2018.08.27. 23:30:08

@Gtusa: Tudod, ez mindig úgy van, hogy megadnám én a módját, ha lenne miből :) sajnos mivel végesek a lehetőség, ezért megpróbáljuk kihozni a legtöbbet minél kevesebből. Valami ilyesmiről szól/szólna majd ez a blog is, hogy más se féljen belevágni.

Galacticpiroe · https://ujitsdfelapanelod.blog.hu/ 2018.08.27. 23:34:21

@murray: nyilván az a cél hogy majd továbblépjünk, de addig meg miért éljek egy olyan lakásban, ahol nem érzem jól magam? ez kicsit olyan nekem, mint hogy miért éljél egészségesen, ha egyszer úgyis meghalsz?
süti beállítások módosítása