Panellakás felújítása kezdőknek

Panellakás felújítása kezdőknek

Vízhálózat szerelése házilag, rézcsövekkel

2018. október 31. - Galacticpiroe

Ez már egy nagyobb falat, ebbe csak olyan kezdjen bele, akinek van ingere nagyobb barkácsolásra. Nem véletlenül külön szakma ez is. Egy panel esetében nem beszélünk hosszú szakaszokról, vagy komolyabb rendszerről. Amit itt szerettünk volna: kád és mosdócsere, a kádtöltő és a mosdó szétválasztásával, illetve wc cseréje.

Lelőve a poént, sikerült:

 viz.jpg

A szerelés nagy részét a panelekben strangban lehet végezni, itt nagyon kevés a helyünk, fogunk vele szívni bőven!

Mi a rézcsövek mellett döntöttünk, mert nem volt szó hosszú szakaszokról, így nem volt olyan nagy az alapanyagigény, de emellett évtizedes jó tapasztalatok vannak az anyaggal és az eszközigénye is kicsi. Amire szükségünk lesz: rézcső vágó (ez egy tenyérnyi szerkezet, kb. 3000 Ft. bármelyik barkácsboltban), mérőszalag, vízmérték, alkoholos filc a jelölésekhez, tisztítókefék és tisztítószövet, illetve jó adag kreativitás. A csövek forrasztásához szükséges még folyasztószer, ón a forrasztáshoz és egy jobb minőségű gázégő. Arra figyelni kell, hogy olyan szereket és ónt adjanak a szakboltban ami ivóvízhez való!

A vízcsövek tervezésekor az alábbiakat érdemes előre tisztázni:

  • hány vízkiállást tervezünk? (nálunk ez fürdőszoba, wc és konyha esetében 4-et jelentett)
  • vízkiállásonként kell terveznünk a lefolyókiállást is (ezeket lehet összefolyatni rövidebb szakaszoknál, de fontos hogy a lejtése mindig meglegyen!)
  • Milyen típusú wc-t és hozzá kapcsolódóan milyen öblítést tervezünk hozzá?
  • Hol szeretnénk a vezetékeket futtatni?

Ha ezeket eldöntöttük, már csak megkell vennünk a szükséges szerszámokat és alapanyagokat.

A vízvezeték szerelvény gyártói eléggé kreatívak, és gyakorlatilag mindenféle méretben és mindenféle csatlakozással kaphatóak. Mi 15-ös és 22-es csöveket használtunk, és a csövek méretre vágása után a kanyarok és T elágazások segítségével állítottuk össze a hálózatot.

Nekünk úgy volt a legegyszerűbb, hogy a hálózatot forrasztás nélkül ragasztószalaggal összefogva „bepróbáltuk” a helyére, és szakaszonként haladva és mérve hozzávágtuk a szükséges méretű csöveket, majd kiválasztottuk a megfelelő elágazást.

Ezután beszámoztuk és a kisebb szakaszokat a szabadban összeforrasztottuk. A forrasztásnál az alábbi tapasztalatokat gyűjtöttem:

  • alapos tisztítás (fémszálas kefével és szövettel) a legfontosabb, amit letisztítottunk azt már ne fogjuk meg mert a kezünkön lévő zsír miatt nem fogja befogni a cin, nem lesz tökéletes a kötés
  • folyasztószert mértékkel használjunk (mindenhova kerüljön ahol a cső és a kanyar vagy elágazás átfedi egymást, de ne essünk túlzásba)
  • kesztyűt mindenképp használjunk, mert a réz jól vezeti a hőt is J
  • az ónt a kötésbe BÁRMILYEN irányból fel lehet vinni, ha a gázégővel megfelelően felmelegítettük a kötést! Függőlegesen felfele is „folyik” és teljesen bevonja a cin a kötést. Ez a kapilláris hatás miatt van, de ami a lényeg, hogy működik
  • Nem kell túl sok ónt használnunk, kötésenként kb 3-5 cm az, amit mire belejöttem elhasználtam. Szerintem lehet ennél kevesebből is.

Ha minden forrasztást megcsináltunk és a rendszert rákötöttük a vízórára, következhet a víz rányitása – komoly izgalmak mellett. Itt kiderül azonnal, hogy valamit hibáztunk-e. Elvileg egy hivatalos szerelő le is nyomáspróbázná, nekünk erre ne volt lehetőségünk, maradt a rányitás és a várakozás. Az eltelt kb. 2 hónap alatt nem volt vele probléma, szivárgás és a hozzáértők szerint ilyenkor már nem is szokott probléma lenni vele.

A legnagyobb segítséget az alábbi videók jelentették nekem, gyakorlatilag minden szükséges infó benne van:

https://youtu.be/ipcXQzQ7whA

https://youtu.be/KVIJceJW3Lw

https://youtu.be/JyVbjDsric4

https://youtu.be/hBDBwM1MWt8

Költségek:

  • Rézcső vágó – 2 500 Ft
  • Rézcsövek – kb. 7 m – 18 000 Ft
  • Különböző rézcső idomok és könyökök + sarokszelepek: 10 000 Ft
  • Gázégő a forrasztáshoz – 4 500 Ft
  • Forrasztás kellékei (ón, tisztítószerek, folyasztószer) – 10 000 Ft
  • Lefolyó PVC csövei és idomai – 5 000 Ft

A teljes alapanyag költsége a szerelésünknek kb. 50 000 Ft volt, és nekünk két napot (2 fő) vett igénybe a szerelése teljesen kezdőként. Az árajánlat amit vízszerelőtől kaptam 180 000 Ft volt áfa nélkül (anyagköltséggel), így kb. 130 000 Ft maradt a zsebemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://ujitsdfelapanelod.blog.hu/api/trackback/id/tr6114335855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása